Hírek

Szék és Józsa két napig együtt éltette a hagyományt

Kiállítással kezdődött, hajnalig tartó táncházzal ért véget a kultúrházak éjjel-nappal program keretében szervezett széki napok rendezvénye.

Aki egyszer Székre ellátogat, már nem térhet vissza ugyanolyan emberként, mint mielőtt odament – vallja Oláh Tibor fotóművész, most megnyitott kiállításának ajánlójában. Ugyanezt élte meg Venter Tibor, és felesége, Ilona, akik széki látogatásuk után elhatározták, hogy megmutatják ezt a páratlanul gazdag kultúrát a józsaiaknak, meghívják településünkre széki barátaikat. Lelkes szervezőmunkájuk eredményeként február 15-16-án megvalósulhatott ez az álmuk. Népzenészek, néptáncosok jöttek hozzánk a hétvégén, magukkal hozták hímzéseiket, szőtteseiket, csizmakészítő hagyományaikat, bemutatták festett bútoraikat.

szki1_resize_700

Pénteken délután Oláh Tibor fotóművész képei segítségével ismerkedtek meg a látogatók Szék vidékével, az ott élő emberek mindennapjaival. A fényképek segítségével a ’70-es évektől napjainkig követhetjük a község életét, ma is élő hagyományait. A kiállítás megnyitóján bemutatkozott a Szalmakalap Hagyományőrző Néptánccsoport, és Pali Marci prímás a zenekarával.

pali_marci_700_700

Filep Klára, és férje, Filep Sándor a széki hagyományokról beszélt a hallgatóságnak. Beszámolójukból megtudhattuk, hogy milyen mélyen él településükön még ma is a hagyomány szabályozó hatása. Tréfás történetekkel szemléltették, hogy mennyire nehéz volt számukra a modern kultúrával való találkozás. A Kolozsvártól 60 kilométerre fekvő településük évszázadokig zárt közösségként működött, és a szocializmus idején szembesültek először a modern szokásokkal. Gyermekkorukban, az állami oktatás bevezetése után nagy ellenállást váltott ki, hogy tornaórán a lányoknak is sportmezbe kellett bújni. A lányok testnevelés órán is pendelyt és keszkenyőt, azaz fejkendőt viseltek, mert nem voltak hajlandók megválni tőle. Fiúk előtt a lányok nem mutatkozhattak fedetlen fővel, rövid tornanadrágban. Nagyon mókás látványt nyújtottak pendelyesen, fejkendővel a kosárlabda pályán és a távolugró gödörben. Azóta már sokat változtak ezek a szigorú szabályok, de Oláh Tibor fényképein láthatjuk, hogy még az 1970-es években is népviseletben jártak dolgozni, nem öltöztek 20. századi munkásruhába. Mára már sokat változott a helyzet, de ünnepeken, különleges alkalmakon ma is a hagyományos „gúnyát” öltik magukra.

Szombaton délután bemutatót is láthattak az érdeklődők a széki népviseletről. Azt is megtudhattuk, hogy ma ismert ruházatuk körülbelül 300 éve vált ilyenné. 1717-ben súlyos tragédia érte az akkor még városi rangot viselő települést: tatár csapatok törtek be, és csaknem a teljes lakosságot lemészárolták. Mindössze százan élték túl a támadást, akik eldöntötték, hogy örök időkig gyászolni fogják az elhunytakat. Ekkor változtatták a viseletüket pirosra és feketére, megidézve a vér és a gyász színét.

A viseletbemutató mellett két előadást is hallhattak az érdeklődők. Dr. Varga Sándor a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének adjunktusa mutatta be Szék történetét és a hagyományos széki táncrendet.

szki2_resize_700

A közösségi ház előterében az érdeklődők kipróbálhatták a széki hímzést és a bútorfestést. 6 óra után a gyerekeknek tartottak hangszerbemutatót és aprók tánca táncházat, 7 órától pedig a felnőtteknek szólt a muzsika késő éjszakáig. A széki táncházra számos népzenész és néptáncos is érkezett Debrecenből és távolabbi településekről, és közös örömzenéléssel énekléssel, tánccal idézték meg a régi mulatságok hangulatát. A szívek és lábak együtt dobbanása, a mezőségi és hajdúsági dallamok egybecsengése bebizonyította, hogy olyan közös nyelv ez, amihez nem kell tolmács, megértjük egymást akkor is, ha egy országhatár választ el bennünket egymástól.

szki3_resize_700

A két nap remek hangulatáról meggyőződhetnek olvasóink is, ha megtekintik az ott készült fényképeket a galériánkban.

TOVÁBBI KÉPEK A GALÉRIÁBAN VAGY KATT IDE!