Hírek

BMW gyár épül Józsa mellett

Július 31-én Budapesten jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy a BMW német autógyártó vállalat Debrecenben épít gyárat, konkrétan Kismacs-Nagymacs között, azaz gyakorlatilag Felső-Józsa szomszédságában épül fel, az M35 autópálya túloldalán.

bmw_640_640 

A tárcavezető elmondta: a város melletti 400 hektáros területen a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal, egy gyártósoron állítanak elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat. A gyár kapacitása évente 150 ezer autó gyártására elegendő - közölte.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a beruházás értéke meghaladja az egymilliárd eurót, és már az elején több mint ezer munkahely jön létre. Kifejtette: a gyár helyszínének kinézett terület a jövő év második felére kerül a BMW tulajdonába, és jövőre már megkezdik a munkaerő toborzását.

A gyár az észak-nyugati Gazdasági Övezetben lesz, mely a 33-as főúttól Felső-Józsáig terjedő mezőgazdasági tanyás területet jelenti. A szóban forgó területen az M35-ös gyorsforgalmi út nyomvonala változatlan maradna, míg Felső-Józsa nyugati határa mellett új autópálya-csomópontot hoznának létre. Görbeháza irányából a sztráda mentén országos mellékutat jelölnének ki Nagymacs felé, továbbá gyűjtőút épülne az iparterülettől délről, a 33-as főút irányából. Ami a vasúti közlekedést illeti, fejlesztenék a személy- és teherforgalmat kiszolgáló macsi vasútállomást.

Forrás: https://civishir.hu/helyben-jaro/2018/07/tortenelmi-beruhazas-elott-all-debrecen