Hírek - érdekességek

25.születésnapját ünnepelte a Fény Felé Alapítvány

Fontos évfordulót ünnepelt június 11-én a Fény Felé Alapítvány, hiszen negyed évszázada támogatják a fogyatékkal élő embereket. Ennek alkalmából a jelentősebb szakmai állomásokat, és a civil szervezetek összetartó erejét mutatta be egy szakmai nap keretében a debreceni Hotel Lycium konferenciatermében.

nvtelen1_resize_700

Az Alapítvány 25 éve tűzte ki célul az értelmileg akadályozott, autista, mozgássérült és halmozottan fogyatékos emberek életkörülményeinek javítását, s azóta is megbízható partnerük egész életük folyamán. A civil kezdeményezés célja kezdetekben a debreceni Egészségügyi Gyermekotthon intézményének és lakóinak támogatása, a törvényi változásoknak megfelelő átszervezés anyagi feltételeinek biztosítása volt hazai és nemzetközi adományokból, pályázati lehetőségekből. 

nvtelen2_resize_700

1999-től az Alapítvány egy integrált szervezeti formában működő szociális intézményhálózat fenntartójává nőtte ki magát. Az eltelt időszak mérföldköveinek, nehézségeinek, sikereinek megismerése mellett a rendezvény résztvevői betekintést nyerhettek az Alapítvány jelenlegi működésébe is. A mostani ellátórendszer magában foglal: fogyatékkal élők számára lakóotthont, nappali ellátást, fejlesztő-foglalkoztatót, akkreditált munkahelyeket, ajándékboltot és támogatott lakhatást. A fennállás óta a szervezet saját intézményeiben 81 sérült embernek biztosított ellátást, 166 fő, elsősorban tartós betegséggel élő munkavállaló számára nyújtott munkalehetőséget, és a más módon támogatott fogyatékkal élő személyek száma 1000 fő fölött jár. Az egyéb közösségépítő programokban résztvevő, hátrányos helyzetű emberek száma meghaladja a 6000 főt.

A kerek évforduló alkalmából az Alapítvány két új intézménnyel bővül ez évben: Debrecen-Józsa, Rózsástelep u. 24. sz. alatt megvásárolta a Kincsesláda Műhely épületét, és a Deák F. u. 6. szám alatt megkezdte a támogatott lakhatás célját szolgáló Kincsesláda Ház építését, ezáltal 16 új munkahelyet teremtve.

A rendezvény fővédnöke Fülöp Attila, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, a megnyitót Dr. Széles Diána, Debrecen alpolgármestere tartotta.

nvtelen3_resize_700

Széles Diána nemcsak, mint Debrecen alpolgármestere, hanem mint kétgyermekes édesanya elmondta, a Fény Felé Alapítvány méltán lehet büszke 25 éves fennállására. „Eszembe jutott, hogy milyen az, amikor egy ember megszül egy gyermeket, és utána valamilyen feladat elé állítja az élet. Ez a produkció önmagában elmondja, milyen munka folyik az alapítványnál, melyre nagyon büszkék vagyunk” - mondta. Hozzátette, a cívisvárosban egyébiránt több mint 1600 civil szervezet működik. Évek óta olyan civil munka folyik a városban, ami a debrecenieknek köszönhető. Azoknak az embereknek, akik szabadidejükben mennek, és tesznek a közösségért. Mindez pedig megmutatja a város erejét – hangsúlyozta. Széles Diána kiemelte azt is, nagyon fontos, hogy a város „hagyja” dolgozni ezen szervezeteket, ne telepedjen rá, ám amikor segítségre van szükség, mindig legyen készen. Elmondta, azok a civil szervezetek, melyek évek óta komoly munkát végeznek a városban, már önmagukban komoly bázissal rendelkeznek, közösséget teremtenek.

nvtelen4_resize_700

Fülöp Attila, a szociális ügyekért és a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár beszédében Bruno Ferrero szerző egyik tanulságos történetéből, A tűzvészből idézett. Ebben a mesében az erdőben tűz támad, minden állat hanyatt-homlok menekül, egyedül a kolibri visz a csőrében egy kis vizet, hogy oltsa a tüzet. Megkérdezi tőle az oroszlán, hogy mindössze egy csepp vízzel megy ? Mire a kismadár azt válaszolja, megteszi a magáét. „A Fény Felé Alapítvány 25 éve teszi a magáét. Ha pedig sokan vagyunk a társadalomban, akik tesszük a magunkét, akkor bízhatunk benne, hogy minden egy kicsit jobb lesz, minden egy kicsit élhetőbb lesz” - mondta az államtitkár.  Az alapítványnál dolgozók arra teszik fel az életüket, hogy próbálják a hiányt valamilyen lehetőséggel pótolni – tette hozzá. Elhangzott továbbá, hogy a szociális területen ma 1078 civil szervezet van országszerte, melyek éves szinten mintegy 24 milliárd forint állami költségvetési támogatásban részesülnek. Mindez abban is segítséget nyújt, hogy épek és fogyatékosok között leomoljanak azok a bizonyos falak.

A szakmai napon a jelenlegi ellátottak, dolgozók és együttműködő partnerek, támogatók is megismerhetik a múlt kudarcait és eredményeit. A programot fogyatékkal élő emberek előadásai teszik színesebbé.

Az Alapítvány továbbra is azon dolgozik, hogy a fogyatékkal, betegséggel élő emberek egyéni lehetőségeikhez és igényeikhez mérten emberhez méltó bánásmódban részesüljenek, és a társadalom teljes jogú tagjaként élhessenek.

FORRÁS: Sajtóanyag illetve www.haon.hu