Hírek - érdekességek

Mindenkinek

A Családi Magazin három könnyed írását ajánljuk mindekinek tavaszköszöntés gyanánt: az Oscar díjas rövidfilmet a "Mindenkit", egy verset és egy mesét.

mindenki-plakatja1_447

Mindenkinek ajánljuk

Az idei Oscar díjátadón ismét egy magyar film nyert, ezúttal az élőszereplős rövidfilmek között. A film ugyan a rendszerváltás utáni években játszódik, de ettől függetlenül Deák Kristóf rendező egy olyan témát dolgozott fel, aminek a mondanivalója időtálló, és akár napjainkban is megtörténhetne.

Amikor a kisgyerekek ártatlan, tiszta világa először ütközik a felnőttekével, az mindig nagyon szívbemarkoló és érdekes. Ilyen ez a film is. De nem csak érdekes, hanem szép, igényes, és nagyon jól kidolgozott. A szereplők pedig professzionálisak.

A szépen felépített konfliktus aztán egy zseniális meglepetést és befejezést tartogat a film végére. Érdemes megnézni felnőttként, gyerekként is mindenkinek.

A film megtekinthető itt: http://indavideo.hu/video/Mindenki_teljes_film_magyarul

Andók Veronika: Tavasz van

Cseppen a jégcsap, olvad a hó,
Csupasár dombon nincs takaró.
Hófehér csokrok bújnak elő,
Belezendül a vén tölgyerdő.

Kis cinege szólal: Nyitnikék!
Ibolya nyitja is kék szemét.
Hazatér lassan minden madár,
Fészkénél újra párra talál.

Kacag a gerle, nevet a nap,
Fák ezer virágot bontanak,
Tulipán kelyhén méhike zúg,
Füvekkel fut a kis gyalogút.

Leveles ágról lila virág
Sóhajtja szélbe szép illatát.
Barik születnek földre égre:
Tavasz van, tavasz van, végre, végre. 

 nyl_a_tlben_541

A nyúl meg a tavaszi hó

Egyszer tavasz felé azt mondta a hó a nyúlnak:

- Igen gyöngének érzem magam. Beteg vagyok, talán meg is halok.

Azt felelte a nyúl:

- Alighanem olvadsz az a bajod. Ó, ó, de sajnállak!

Azzal leült egy buckára, és sírt-zokogott keservesen, úgy sajnálta a havat.

- Sajnállak hó, fáj a szívem érted! Mennyit szaladgáltam rajtad, jó meleg vackom volt alattad. Elrejtettél a róka elől, a farkas elől, fejemalja voltál, derékaljam voltál, födél a fejem fölött, védelmezőm, oltalmazóm. Fehér a bundám, te is fehér vagy, nem láttak meg rajtad az üldözőim.

Úgy sírt, hogy a hónak rajta esett meg a szíve, ő is vele könnyezett.

- Mi is lesz velem nélküled? – kesergett tovább a nyúl. – Sas elragadhat, fülesbagoly a karmai közé kaphat, róka elfoghat, farkas széjjeltéphet. Mi lesz velem tenélküled?

Aztán gondolt egyet:

- Elmegyek én az erdő urához, megkérem szépen: kegyelmezzen meg neked, ne olvasszon el!

El is iramodott, meghajolt az erdő ura előtt, úgy kérte szép szóval: hagyja meg a havat. Közben kiragyogott a nap, egyre erősebben melengette a földet, roskadt a hó, zsugorodott, megáradtak az erek, patakok, megcsordultak a jeges hegyek. Nézte a nyúl, még keservesebb sírásra fakadt.

Azt mondta neki az erdő ura: - A nap hatalmasabb nálam, nem tudok vele versenyezni. A havat nem tudom itt marasztani. Hanem majd adok neked szép szürkebarna bundát a fehér helyett, abban elrejtőzhetsz nyáron erdőn-mezőn, száraz levelek közt, s nem bánt se róka, se farkas, se bagoly. Ne félj, no, ne itasd az egereket!

Megvígasztalódott a nyúl, megtörülgette a szemét, és fölvette mindjárt az erdő ura ajándékát, az újdonatúj bundát. Azóta is két bundát hord a nyúl: fehéret télen, tavasztól őszig meg barnásszürkét.