Hírek - érdekességek

Apukák! Szükség van rátok!- levél az apákhoz

A gyerekek imádják az apukájukat! A gyermekeitek imádják hallani a hangotokat, látni, ahogy bejöttök az ajtón, mellétek ülni az asztalnál és addig játszani veletek, amíg csak bírjátok!

Egy kedves apuka nemrég azt mesélte, hogy a 15 hónapos kisgyerekük reggel 6-kor felmászott az ágyukba, odakúszott hozzá, belenézett a szemébe és beledugta az ujját az orrába. Ismerős helyzet? A gyerekeitek kapcsolódni akarnak hozzátok! Sajnos azonban a mai világban nektek, apukáknak is nagyon kemény dolgotok van. Óriási a nyomás rajtatok, hogy pénzt keressetek és biztonságot nyújtsatok a családjaitoknak. Mert ha nem teljesítetek, akkor úgy érzitek, valami rettentő dolog fog történni a családotokkal.

Olyan társadalomban élünk, ahol a biztonsági háló hiánya miatt a család számára a munka, a pénzkeresés, „élet vagy halál” kérdéseként fordítódik le minden apuka számára. Persze amikor ilyen szorongások közepette és nagy nyomás alatt kell dolgozni, akkor a kimerültség is hamar megjelenik. Hosszú munkaórák, aggódás, nagy elvárások, bizonytalan munkahelyi környezet, a mélyszegénységtől való félelem megnehezíti, hogy élvezzétek a gyermekeiteket. Az is nehéz nektek, apukáknak, hogy függetlenül gondoljatok önmagatokra, mint Apára és mint Férfira.

"Mit akarok én kezdeni az életemmel?" "Hogyan is szeretnék igazából élni?" "Mi fontos a számomra?" - merülnek fel sorra a kérdések.

Egy segítő társ és alkalom arra, hogy elmondjátok, megfogalmazzátok, mik a legnagyobb reményeitek a gyermekeitekkel való kapcsolatotokban, segíthet jobban megélni a családi életet. Látni, hogy más apukák mennyire jó szülők, milyen elszántan küzdenek, hogy a legjobbat hozzák ki ők is magukból a példaként elöljáró törődésükkel, gondoskodásukkal. Apukák, példamutatással segíthettek egymásnak, hogy könnyedebben vegyétek a dolgokat!

Egy fontos dolgot pedig muszáj tisztáznunk: az apukák épp olyan fontosak, mint az anyukák! A gyerekek akarják az apukájukat, szükségük van rájuk és szeretik őket. Vannak gyerekek, akik az apukájuk nélkül nőnek fel, és ők is jól boldogulnak az életben, de fontos tudnotok Apukák, hogy bármi legyen is a családi helyzetetek, a gyermekeitek közel szeretnék érezni magukat hozzátok.

Gyakran tűnik úgy, hogy a gyerekek jobban szeretik az anyukájukat, mert amikor eltörik a mécses, akkor csak anya tudja őket megvigasztalni. Őt kérik a gyerekek, hogy simogassák meg a buksijukat, ő adjon puszit a homlokukra vagy hallgassa meg hogy milyen nehéz napjuk volt. Azonban ez általában csak a kulturális berendezkedésünk következménye: az anya gyakrabban van ott, amikor kiborul a bili, mert a mi társadalmunkban az apukák általában több időt töltenek a munkahelyükön.

Azokban a családokban, ahol az apuka marad otthon és az anyuka dolgozik, ott a gyerekek az apukához mennek vigasztalásért a nehéz helyzetekben. Ezekben a családokban az anyuka marad a család érzelmi perifériáján.

De nem kell a gyerekeitek érzelmi élete peremén maradnotok! Ami segít a gyerekeknek közelebb kerülni az apukájukhoz az például a közös játék! Nagyon szeretik a fizikai kontaktussal járó játékokat!

A gyerekeitek imádni fogják, ha bármikor letelepedtek melléjük és elkezdetek párnacsatázni, birkózni, lovagolni, bújócskázni vagy fogócskázni velük. Ha mindig biztosra mentek abban, hogy ti veszítsetek (talán nem sokkal, csak épp egy picivel, mert a gyerekek versenyezni is imádnak) és ha figyeltek arra is, hogy a fizikai erőfölényetekkel ne nyomjátok el őket a játékban, megláthatjátok, mennyit kacagnak, mennyire élvezik a közös együtt töltött időt. Minél többet nevetnek, annál közelebb fogják érezni magukat hozzátok. Az öröm és a közelség; a kapcsolat ilyen egyszerű játékokon keresztül épül.

A gyerekeitek azt akarják, hogy hallgassátok meg az érzéseiket, nem pedig azt, hogy jól megmondjátok nekik a tutit.

apukak_400_400

Amikor a gyerekek jól kijátszották magukat, eléggé biztonságban érzik majd magukat, ahhoz, hogy megmutassák a nagy, nehéz érzéseiket, amiket magukban tartogatnak és csak az ilyen biztonságos pillanatokat várják, hogy ezeket felszínre hozhassák és megmutathassák. Ez egy csodás lehetőség! Elkezdenek kiakadni és sírni egy apró, pici dolgon, mint például azon, hogy most vége a játéknak vagy, hogy arra lettek kérve kapcsolják be a biztonsági övüket, vagy épp a vacsora nem a fogukra való. Tudom, furán hangzik, mi ebben a csodás?! Amire emlékeznetek kell, azért, hogy tovább építsétek a bizalmat, közelséget egymással az az, hogy ők ilyenkor csak annyit akarnak, hogy meghallgassátok őket, amíg kisírják magukból a feszültségeiket. A sírás és a nevetés is, természetes feszültségoldók. Valójában ez a bizalom jele.

Szeressétek őket, fogadjátok el a nehéz érzéseiket, finoman érjetek hozzájuk, keveset beszéljetek csak (pl.: Igen, most nehéz neked. De itt vagyok./Itt vagyok. Szeretlek./Biztonságban vagy./Veled vagyok, amikor neked nehéz.) és tartsatok ki amellett a határ mellett, amit szabtatok (Sajnálom, vége a játéknak. Igen, most vége./Sajnálom ez a vacsora. Nem, nincs más. Ez a vacsora. Igen, ez.) Így ki fogják adni a rossz érzéseiket és észre fogják venni, hogy szeretettel fordultatok feléjük, velük voltatok, amikor nekik nagyon nehéz volt, szomorúak voltak, megbántottak, ki voltak akadva, hisztiztek, rúg-kapáltak. Ez a fajta meghallgatás (a nehéz érzések meghallgatása) az, ami segít a gyermekeiteknek abban, hogy azt érezzék; örökké az ő oldalukon álltok! Ez a fajta meghallgatás eljuttatja hozzájuk a törődésetek még a legnehezebb helyzetekben is, akkor amikor kiszolgáltatottnak érzik magukat és rosszul vannak, mert valami nehéz érzés valahol bennük ragadt. Csak legyetek kedvesek és türelmesek. Meg fogjátok tapasztalni, hogy a kiborulás végeztével jobban lesznek és együttműködőek.

A gyerekeitek is azt akarják, hogy nektek jó legyen az életetek!

A túl sok munka, az elszigeteltség érzése; hogy nem tudtok kivel beszélni arról, hogy mi az igazán fontos nektek, távol tart a gyermekeitektől is. A jelenlétetekre van szükségük, sokkal inkább, mint pénzzel megvásárolható tárgyakra. Rendben van nemet mondani azokra a dolgokra, amiket a gyerekeitek meg akarnak vetetni veletek azért, hogy többet lehessetek velük, a családjaitokkal. Talán sírnak, kiakadnak, hisztiznek. Ha szeretetet, figyelmet ajánlotok fel, közeledni fognak felétek és közelebb is fogják érezni magukat hozzátok és lassan az „EZT AKAROM! MOST AKAROM!” át fog alakulni a „Játszunk, Apa!” kérésbe.

Gyerünk, szabjatok számotokra értelmes határt! Határt, ami lehetővé teszi, hogy a ti életetek is jobb legyen!

A család szívébe tartoztok, törődünk veletek és mélyen szeretünk benneteket! Nekünk mind együtt kell dolgoznunk azon, hogy az Apák is több időt nyerjenek, nyugodtabbá váljanak, legyen kapcsolatuk nekik is más szülőkkel, hogy ők is megnyugodhassanak és élvezhessék a gyerekes mindennapok mikor szívmelengető, mikor szívszorító, de nagyon gazdag tapasztalásait is.

A szöveget Patty Wipfler írása alapján magyarra ültette Kis-Márton Franciska.

forrás: www.osszekapcsolo.hu