Rákóczi Ferenc - a második

A Rákóczi-emlékév keretében második alkalommal gyűlt össze a hallgatóság a Józsai Közösségi Házban, hogy megemlékezzen a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcról.

rak_01_resize_700

A Bocskai István Bajtársi Egyesület két alkalommal szervezett emlékprogramot a Rákóczi szabadságharc eseményeinek és hőseinek bemutatására a Józsai Közösségi Ház színháztermébe. A sorozat első részét szeptember 6-án láthatták az érdeklődők, és ekkor nyílt meg a II. Rákóczi Ferenc életét bemutató tablókiállítás a közösségi ház galériájában. A második előadást október 2-án tartották meg. Délután 2 órától Gárdonyi Sándor, történész mutatta be a Rákóczi család történetét I. Rákóczi Györgytől, négy generáción keresztül a dédunokákig. A történelmi szereplőkön kívül megismerhettük az adott történelmi kort is, sok korabeli dokumentummal, művészeti alkotással szemléltetve.

rak_02_resize_700

A délután második felében ismét láthatta a közönség Dánielfy Zsolt, színművész és Béke Csaba, lantművész, énekmondó zenés irodalmi műsorát. A programon ez alkalommal részt vettek a Gönczy Pál Általános Iskola felső tagozatos tanulói is, akiknek tartalmas kiegészítő anyagot szolgáltatott az előadás a történelem tantárgyhoz. Legjobban mégis inkább az ismerős kuruc-nóták kötötték le a figyelmüket, és megismerhették a jellegzetes kuruc hangszer, a tárogató hangját is.

Ezzel zárult a Rákóczi szabadságharcot bemutató programsorozat, de a kiállítás még október 15-ig megtekinthető a Józsai Közösségi Házban nyitva tartási időben.