Nem az Óperencián túl, hanem Józsán!

Szeptember 28-án hivatalosan is megnyílt a Józsai Közösségi Házban a népmesék varázslatos hajléka, a Népmesepont.

001_700

Szeptember 30-án , Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a magyar népmese napját 2005 óta. Ennek mottója akár a Népmesepont megálmodóinak hitvallása is lehetne:

„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!”

Nem véletlen tehát az időzítés, hogy épp most adták át a Népmesepontot, és ezzel elkezdődött egy hároméves program, amiben a magyar népmeséké, az élőszavas mesemondásé lesz a főszerep, de népi hagyományaink teljes skálájával megismerkedhetnek majd a foglalkozásokon résztvevő csoportok és családok.

003_700

A megnyitó ünnepség is ennek szellemében zajlott: volt élőszavas mesemondás – Sőrés Rozka és Fekete Dávid mesemondók tolmácsolásában, táncház, amelyhez a Szeredás együttes húzta a talpalávalót, és az előtérben ki lehetett próbálni a fazekas mesterséget, a gyöngyfűzést, a fafaragást, a szövést, fonást, bábkészítést. A megnyitó ünnepségen, a Gönczy Pál Utcai Óvoda csoportjai és a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola elsős és másodikos tanulói vehették elsőként birtokukba a Népmesepontot. Miközben a gyerekek a kézműves mesterségekkel ismerkedtek, a meghívott vendégek, a józsai lakosok és a sajtó képviselői rövid ismertetést hallhattak a Népmesepont jelenőségéről, a hároméves program terveiről, célkitűzéséről.

Balázs Ákos, a településrész önkormányzati képviselője köszönetét fejezte ki a pályázat alkotóinak, a Debreceni Művelődési Központ és a  Józsai Közösségi Ház dolgozóinak, a szakmai tanácsadóknak, együttműködő partnereknek, akik tudásukkal és munkájukkal segítették, hogy az ország 14 Népmesepontja közül az egyik Józsán jöhessen létre. Egy varázslat részesei lehetünk egy ilyen ünnepi pillanatban, amikor egy jó ügyért ennyi ember aktívan munkálkodik – mondta köszöntőjében. Kiemelte, hogy a hagyomány legfontosabb eleme a népmese, amelyben sok generáció tapasztalata, bölcsessége őrződik meg nemzedékeken át, amit egész életünkben használhatunk. Olyan közösségi teret varázsoltak elénk az alkotók, amilyen régen a fonókban volt, ahol a szellemi kincseket átadhatták egymásnak a nemzedékek. Jantyik Zsolt, a DMK vezetője a népmesék fontosságáról elmondta, jó lehetőséget biztosítanak, hogy a természettől elszakadt embereket, gyermekeket visszavezessék a természetes világszemléletbe a jelképeken keresztül. Ehhez kapcsolódott Vetró Mihály előadása a jurta szimbolikájáról. A hallgatóság ma szögletes terekben, szögletes képernyőkön, szögletes könyvek közvetítésével találkozik a mesékkel. A jurtában, az élőszavas mesemondás közben a kerek világgal szembesül, és átélheti a teljességet, a kerek világot a mesehőssel együtt.

002_700

Az előadás után ünnepélyesen átadták a mesesátrat is, amelyben elsőként a Kerekerdő Óvoda apróságai hallgathatták Sőrés Rozka meséit. Közben a megnyitó ünnepség vendégei is mesehősökké válhattak: felpróbálhatták a mókás manósapkákat, amelyek szintén Vetró Mihály és csapata keze munkáját dicsérik, és fényképezkedhettek a jurta mellett felállított látófánál a mesés délután emlékére.

TOVÁBBI FANTASZTIKUS KÉPEK A GALÉRIÁBAN, KATT IDE!