Öröm földön és égen a Józsai Gyermeknapon

A DMK Józsai Közösségi Háza a megújult Józsai Település és Közösségfejlesztő Egyesülettel (JÓTEKE) karöltve minden idők egyik legszínvonalasabb gyermeknapját rendezte meg Józsán. Az idei már a 26. alkalom volt, ezúttal is a Józsapark és Tócó patak vadregényes partja adott otthont a rendezvénynek május 30-án szombaton, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

gynszinpad_500

Ebben az évben valami teljesen újjal szerettek volna a szervezők előállni, szerettek volna egy olyan napot, amikor a gyermekek a szüleikkel együtt érzik jól magukat. Így jött az ötlet, hogy mi lenne, ha egy vetélkedő keretében megtalálnák „Józsa legösszetartóbb családját”?

gynmegnyito_400

A rendezvényt ezúttal is Balázs Ákos, Józsa városrész önkormányzati képviselője aki a JÓTEKE alelnöke is egyben mint a rendezvény fővédnöke és Juráskó Róbert, a JÓTEKE elnöke, valamint Posán Györgyné a Józsai Közösségi Ház vezetője mint szervezők nyitották meg. A színpadon folyamatosan látványos zenés-táncos programokat láthatott a nagyérdemű, melyek között a vicces, szórakoztató előadásból sem volt hiány, mint pl. a Szárnyas Sárkányok interaktív gólyalábas térjátéka. Fellépett a Gönczy Pál Utcai Óvoda Tulipán csoportja, az Alsójózsai Kerekerdő Óvoda néptánc csoportja, a Józsai Közösségi Ház majorett csoportjai. A Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola 8. osztályos tanulói János Vitéz paródiával érkeztek. A Gönczy Pál Általános Iskola moderntánc csoportja mindig az egyik leglátványosabb előadás, melyet a MEA AMI növendékeinek citeraműsora követett, de a KENGURU TSE akrobatikus rock and roll bemutatói is visszatérő nagysikerű programelemek. A LESZ Dance Tánc és Sportegyesület színes társastánc műsora után a Fashion Zone Modellügynökség Gyermek divatbemutatóját is megcsodálhattuk.

gyndobs_500Ez volt az egyik legnehezebb versenyszám.

A családi vetélkedőre végül 29 család regisztrált, a büszke cím és az értékes nyeremények reményében. A vetélkedő három órakor kvízzel indult a Bikers Caffe teraszán, majd a családoknak a Tócó patak partján még 4 állomáshelyet kellett teljesíteniük, melyen volt lovaglás, labdajátékok, népi játékok valamint lövészet. Akik megtervezték a Józsai Gyermeknap logóját plusz pontot kaptak. A menetlevelek összesítése után elég szoros rangsor alakult ki, egy-egy pontos különbségek döntöttek a családok között. Minden család kapott egy kis ajándékcsomagot, hogy egy örök emlék maradjon ez a nap. És akkor lássuk a TOP9-et, hátulról visszafelé:

9. Bagoly csapat (Pankotay Laura, Pankotay Gergő, Pankotayné Muszka Renáta, Pankotay Gábor)

8. Réti csapat (Petrovics Artúr, Czére Anna)

7. Kertész csapat (Kertészné Magyar Judit, Kertész Zoltán Miklós, Kertész Judit Regina, Kertész Zoltán Márk)

6. Szűcs család (Szűcs Zoltán Márton, Király Andrea Nikolett, Szűcs Misi, Vértesi Péter)

5. Nagyok (Nagyné Timea Zsuzsa, Nagy Fruzsina, Nagy Imre)

4. Kemények (Kemény Béla, Kemény Benedek, Kathi Ádám, Kapusi Anett, Gellén Sándor)

3. Palacsinta család (Szabadosné Harangi Gabriella, Szabados Zsolt, Szabados Eszter, Szabados Gergő, Harangi Istvánné). Nyereményük egy egy órás hintózás és lovaglás Lóska Eszter és a Rózsavölgy Gyermekkert felajánlásával.

2. Tőzsér család (Tőzsér Dalma, Tőzsér-Török Judit, Tőzsér László). Nyereményük egy Mercedes gépjárműt teli tankkal egy egész hétvégére a Pappas Autó Magyarország Kft. felajánlásában.

1. Hősök csapata (Benke István, ifj Benke István, Benke Gréta, Benkéné Balogh Andrea). Ők egy egy órás hőlégballonozást nyertek Végh Sándor felajánlásának köszönhetően, melyre a nap végén került sor.

Kisorsoltak egy táblagépet is az induló családok között, melyet a JRG csapat nyert meg. A készüléket a Media Markt debreceni üzlete ajánlott fel.

gyndijazottak_500A győztes csapatok balról jobbra: 3., 1., 2. helyezettek

Tőzsér László és családja (2. helyezett) Alsójózsán lakik, és nagyon boldogok voltak, mikor megtudták, hogy ők nyerték egy hétvégi tesztvezetésre a Kecskeméten gyártott Mercedest. Érdeklődésünkre a családfő elmondta, hogy nagyon élvezték a versenyt, szeretnek ilyen vetélkedőkre járni, a csapat kedvenc játékszáma a lövészet volt. Már alig várják, hogy kirándulhassanak egy nagyot az álomautóval.

gynholegballon_500A győztesek már útra is keltek aznap

Benke Istvánék (1. helyezett) Hajdúböszörményből érkeztek, Benkéné Balogh Andrea elmondta, hogy már tavaly is kilátogattak a Józsai Gyermeknapra. A legnehezebb feladatnak a karikadobást érezték. A családfő a hőlégballonozás után nyilatkozott lapunknak: „Mikor reggel felkeltem, nem gondoltam volna, hogy ma este hőlégballonozni fogok, én, aki tériszonyos. De ott fent elmúlt a tériszonyom, csodás volt, köszönjük szépen az élményt! Jövőre visszatérünk, és ismét benevezünk, mint címvédő család.

gynszeker_500

A színpadi programok és a családi vetélkedő alatt kézműves játszóház, John Deere bemutató, Caterpillar markológép kipróbálása, siklóernyő bemutató, népi gyermekjátékok, lovaglás és szekerezés, Gazsó játékpark valamint Chili lufihajtogató bohóc várta a gyerekeket. A Debreceni Állatkert a Tócó patak partján állatsimogatót alakított ki: volt teknős, sikló, tukán, kecske és nyulak. A Józsai Gyermeknapot a "józsai" DESPERADÓ Együttes koncertje zárta. Köszönet a támogatónak és a szervezőknek (Józsai Közösségi Ház, JÓTEKE vezetősége, intézményvezetők) az áldozatos munkájukért: Balázs Ákos, Pósan Györgyné, Juráskó Róbert, Gulyás Sándor, Illyés Sándor, Litauszki Kálmán, Oláh János, Román Tibor, Szima Szabolcs, Vinczéné Simon Nikolett, Lóska Eszter, Várkonyi Zsolt Attila, Agárdiné Burger Angéla, Danku Attila, Deák Józsefné, Ozsvárt Csilla, Tóth Sándor.

További képek (132 db) a GALÉRIÁBAN vagy KATT IDE!

Közel öt perces video a gyereknapról pedig az alábbiakban:

26. Józsai Gyermeknap támogatói

Fő támogatók:

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
Debreceni Művelődési Központ
Debreceni Ballon Repülőklub
DH - Szerviz Kft
Józsai Település és Közösségfejlesztő Egyesület
Lóska Eszter – Rózsavölgyi Gyermekkert
Média Markt
Pappas Autó Magyarország Kft 

Támogatók:

Agrárius Kft
Antal Sándorné
Bárdosiné Bársony Erzsébet
Bátori Sándor
Bikers Caffé
Bodogán Kft
Bon Bon Cukrászda
Buci pékség
China Shop
Deák József és felesége
Dm Kft
Dr. Czére-Réti Ügyvédi Iroda
Dr. Gargya Sándor
Erdős Antalné
Family Market
Fény Világ Natúrbolt
Gazsó Játékpark
Hebu Medical Instrument Kft
Józsa Gumiszervíz
Juráskó Kft
Létai - Huszti Kft
Kósa Péter
Máthéné Julika
Nagyerdei Kultúrpark
Nagyné és Fiai Tehenészete és Tejfeldolgozó Üzeme
OTP Bank Nyrt – Kiss Krisztina
PPG Max Kft – siklóernyő
Unicorn Work Kft
Universal Bau Kft
Tömb 2002 Bt
Vas-, műszaki kertészeti bolt – Sütő Imre
Volschitz János
Zsebibaba Játszóház 

Munkájukkal segítették a rendezvényt:

Alsójózsai Kerekerdő Óvoda
Benke István
Deák Sándor
Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola
Debreceni Gönczy Pál Utcai Óvoda
Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola
Debreceni Polgárőr Egyesület a Cívis Városért
Debreceni Rendőrkapitányság Józsai Körzeti megbízottai
DEHUSZ Nonprofit Kft.
DMK Józsai Közösségi Ház munkatársai
Horváth Lajos
Juhász Jánosné
Józsa Park Üzemeltetési Iroda munkatársai
Józsa újság, Józsanet - Molnár Tamás
Móczó Ibolya
Oláh János
PB Invest Kft
Simon Imréné
Tóth Sándorné
Várkonyi Zsolt Attila 

A Kézműves játszóházat a DMJV Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata biztosította.