Lakóhelyünk - Józsa 27.: Józsai néphagyományok (I. rész)

A mai részben a józsai népszokásokkal, babonákkal ismerkedhetünk meg. Érdekes vonatkozás, hogy Alsójózsán sokkal több saját szokást, hagyományt alakítottak ki, mint Felsőjózsán.

Napjainkban sokat besz élünk az urbanizációról, arról a folyamatról, amikor a falusi lakosság látványosan javuló életkörülményei, művelődési lehetőségei következtében városi ember módjára kezd élni, viselkedni és beszélni. Józsa lakossága ma a gyors városiasodás korát éli, de nem mindig a jó értelemben. Az emberek kissé zárkózottabbak lettek, mint régen voltak, az utcán már csak az ismerősök (vagy már azok sem!) köszönnek egymásnak, az újonnan betelepülők pedig néha még a szomszédaikkal sincsenek beszélő viszonyban. Az emberek nem érnek rá szomszédolni, vagy ahogy Józsán mondják, tanyázni. Többségük bizalmatlan másokkal szemben és mindig "nagyon elfoglalt". A városiasodás eredményeként a magyar köznyelv észrevehetően terjed az í-ző nyelvjárás rovására.

A múlt században településünkön éppen az ellenkező folyamat zajlott le: a városból kiköltöző, urbánus lakosság vált vidékivé, falusivá. Kapcsolata a várossal egyre lazább lett, nem egy esetben végleg megszakadt. E század közepén még több olyan idős asszony élt Józsán, aki soha nem ült vonaton, nem járt Debrecenben, egész életében nem lépte át a község határát!

Az erdőkkel körülzárt Alsójózsa lakosai több saját szokást, hagyományt alakítottak ki és őriztek meg, mint a nyitottabb, a környező településekkel (Hajdúböszörménnyel, Balmazújvárossal) élénkebb kapcsolatot tartó felsőjózsaiak. Pedig Felsőjózsán színesebb hagyományoknak kellett volna ötvöződniük, hiszen ott a lakosság is több helyről sereglett össze. Az alsójózsai szokásokról, babonákról sok érdekes adatot megőrzött N. Bartha Károly néprajztudós 1931-ben megjelent könyve, a Magyar néphagyományok.

A múlt századbeli józsaiak igencsak babonásak voltak. Féltek a halottak visszatérő szellemétől, ezért a konyhaajtó küszöbe alá sok helyen állati vérrel összemázolt ruhadarabot ástak el, hogy a szellemeket távol tartsák. Hittek a bábaasszonyok (szülésznők) babonás erejében, akik szemmel veréssel betegséget okozhatnak az újszülötteknek. Meg is fizették a munkájukat becsülettel, csak bajt ne csináljanak! Különösen féltették az állataikat a rontástól. Úgy tartották, hogy elég egy marék földet elvinni a tehén elől, rögtön elapad a teje. "Annyi is elég, hogy idegen ember egyszer húzza meg a tehén tőgyét, éppen csak hogy tejes legyen a keze. Ha a kezét a kötőjéhez (kötényéhez) törli, s ezzel a kötővel otthon megdörzsöli a saját tehenét, átviszi a tejet a magáéba, az előbbi tehén pedig elapaszt." Néhány babona a jeles napokhoz, például a környék védőszentjének, Szent Györgynek a napjához kötődött. "Szent György éjszakáján a kapu előtt a földet kölessel kell felhinteni. Aki a kisgyermekes asszony vagy a tehén tejét el akarja apasztani, elveszti az erejét, míg a kölesen átmegy." Úgy is meg lehet akadályozni a tej elapadását, hogy "elles után sót és fokhagymát rongyba tekerve elásunk a tehén faránál..." "A tej visszajön, ha kilenc csipet földet veszünk abból az első kilenc nyomból, amelyet a tehén kiindulásakor az istállóküszöbtől az udvaron át megtett. Ezt a jászol elé szórjuk, hogy a tehén rátaposson. Az istálló küszöbén közben tüzet kell rakni..."

A józsaiak ismerték az ördöngösséget, tudtak táltos- és boszorkánytörténeteket. Az alsójózsai Földi Istvánné mesélte: "Egyszer keresztapámtól apám is meg akarta tanulni a boszorkányságokat. Osztán kimentek együtt a mezőre. Ahogy mentek, tanáltak elébb egy nyöves kutyát, azután meg egy pár galambot csókolózni. A végén tanáltak egy háromágú bogáncskórót. Azt mondja Szilágyi keresztapám édesapámnak: "Most állj fel erre a bogáncskóróra, osztán hajon egy dongó, nyisd ki a szád, hadd repüljék bele." Keresztapám meg félreállt. Igen, de édesapám nem nyitotta ki a száját a dongó előtt, erre úgy levágták a bogáncskóróról, hogy nem tudott felkelni. Pedig addig megbírta a kóró! így oszt' nem tanulta meg a boszorkányságot, mert az a dongóban volt. Mikor osztán visszafele jöttek, azt mondja Szilágyi keresztapám: "Na látod, aki elnyeli a dongót, olyan utálatos lesz Isten előtt, mint a nyöves kutya, mert nem szereti az Istent. Aki meg nem nyeli le, olyan kedves lesz, mint az a csókolódzó pár galamb."

Als__j__zsai_v__f__lyek_1885_b__l.jpg
/alsójózsai vőfélyek 1885-ből/

Forrás: Lévai Béla: Lakóhelyünk - Józsa (Honismereti munkatankönyv)