Ha megunta már a fájdalmat...

Nem hiába a cím, a debreceni CERAGEM központ, mely már öt éve működik, és nagyon sok olyan eredménnyel büszkélkedhet, mint az alábbi tapasztalatok. Ahogy a júniusi Józsa újságban már közöltük két józsai lakos beszámolóját, ezúttal is helyiek osztják meg tapasztalataikat az olvasókkal.

Sári Ferencné és férje, a júniusi Józsa újságból értesült ennek a készüléknek a jótékony hatásairól, és néhány hetes kipróbálás után meg is vásárolták azt.

s__rin___300.jpg

Mikor és hol hallott először a Ceragem ágyról?

Sári Ferencné: Először egy debreceni újságban olvastam róla, de akkor még nem keltette fel annyira a figyelmemet. De most, amikor a Józsa újságban olvastam a cikket, nagyon felfigyeltem rá, hiszen sajnos én is, és a férjem is számos egészségügyi problémával küzdünk.

Hogyan vált ágytulajdonossá?

Sári Ferencné: Felhívtam a megadott telefonszámot, ahol megtudtam, hogy ki is bérelhetem az ágyat, mielőtt megvesszük, így lehetőségem van kipróbálni azt. Így először két hétre kibéreltük és csak ezután döntöttünk a megvásárlása mellett.

Milyen tapasztalatai vannak az ággyal kapcsolatban?

Sári Ferencné: Őszintén megmondom, az első néhány alkalom, maga volt a pokol. De a férjem bíztatására tovább használtam és aztán folyamatosan jobban lettünk és igazán akkor éreztük meg mennyit segített rajtunk, amikor a két hét elteltével visszavitték tőlünk. Néhány nap alatt rengeteget romlott a közérzetünk, ekkor döntöttük el, hogy mindenképp megvesszük ezt az ágyat. Azóta naponta többször is használjuk, én is, a férjem is. Rengeteget segített az óta rajtunk. A kezem és a lábam folyamatosan zsibbadt, a vállam rettenetesen fájt, ez mára teljesen megszűnt, és sokkal jobb lett a közérzetünk. Az én vércukorszintem is rengeteget javult, mára ott tartok, hogy lassan elkezdhetem csökkenteni az inzulin adagomat is. Egy általános vérképet is csináltattunk, melyben több érték is sokat javult. Például a vércukorszint, a koleszterinszint, de még a májfunkció is.
A férjem vérnyomása rendeződött, megszűntek a gerinc-, és lábfájdalmai.

A 87 éves Zoli bácsi öt éve szintén minden nap használja a készüléket. Beszámolójából kiderül, hogy bár az első öt alkalommal nagyon fájt neki a kezelés, ma már el sem tudja képzelni az életét nélküle: „Fizikailag úgy érzem, hogy korom ellenére rugalmas vagyok, le tudok hajolni, meg tudom fogni a lábujjamat, tudok rugózni, nem szédülök. Ellátom a ház körüli teendőket, sütök, főzök, kertet művelek, egyedül utazom a Miskolcon élő fiamhoz. Gyógyszeradagjaim csökkentek, egyszóval jól érzem magam, mindenre van energiám! Nem mindegy, hogyan éljük hátralévő napjainkat fájdalommentesen jó közérzettel vagy szenvedések közt.

Elekes Lajos és felesége, már több mint két éve ágytulajdonosok. Évekkel ezelőtt keresték fel a debreceni központot. A feleség járókerettel közlekedett és hónapokkal később kézen fogva sétálva hagyták el a CERAGEM központot boldog ágytulajdonosként - árulta el olvasóinknak a CERAGEM központ vezetője. Őket is a tapasztalataikról kérdeztük.

elekes_300.jpg

Elekes Lajos: A feleségem egyik ismerősétől hallottunk a CERAGEM ágyról, és egy darabig eljártunk kipróbálni. A feleségem agyi infarktuson volt ekkor túl, mely jobb oldali részleges bénulással járt. Miután a gyógytornász befejezte a rehabilitációt, kipróbáltuk a CERAGEM ágyat. Mivel én hordtam a feleségemet, én is kipróbáltam, míg rá vártam, aztán úgy döntöttünk, hogy megvesszük. Azóta minden nap használjuk az ágyat, van, hogy naponta többször is. Összességében elmondhatom, hogy az óta a vércukor szintem javult, az aranyerem megszűnt, a vese problémáim és a derékfájdalmam is elmúlt. A feleségem mozgása is javult, stabilabb lett a használat során.

E három beszámoló alapján érdemes elgondolkodni mindenkinek, nem csak azoknak, akiknek már vannak egészségügyi problémáik, hanem azoknak is, akik meg szeretnék előzni számos betegség kialakulását, hogy éljenek az ingyenes kipróbálási lehetőséggel! A központ vezetője elmondta, hogy a CERAGEM egy olyan fizioterápiás eszköz, mely Magyarországon megkapta a gyógyászati segédeszköz minősítés mellett az orvostechnikai eszköz minősítést is. A cég már adott el készüléket kórházaknak és magánrendelőknek is, ahol az orvosok kezelik vele betegeiket. Ragyogó lehetőség, hogy többszöri kipróbálás után vagy akár a készülék kibérlése után, úgy vásárolhatják meg a CERAGEMet, hogy tudják, hogy ez használ. A készülék használatát a centrumokban tanítják meg, és közben tovább gazdagodhatnak az ott lévő vendégek tapasztalataival. Hét távol-keleti terápia van összeötvözve egyetlen gépben, melyek a következők: HŐTERÁPIA, FÉNYTERÁPIA. MASSZÁZS, AKUPRESZURA, KIROPRAKTIKA, BIOREZONANCIA, MOXA plusz a jade kő hatása. Akik találkoztak már e távol-keleti terápiák bármelyikével, azoknak nem kell sokat beszélni róla.

S akiknek nincs lehetőségük a készülék megvásárlására azok a központba rendszeresen eljárva használhatják azt. Miben tud segíteni a CERAGEM? A készülék gyógyhatása széleskörű, mivel a gerincből kilépő idegpályák minden szervünkkel összeköttetésben vannak, így hat minden szervünk működésére. Természetesen elsősorban a gerincet korrigálja, gondolunk itt a gerincferdüléstől kezdve a gerincsérvig és ezek rendbe tétele után javul a többi szerv működése is.

Várunk szeretettel minden érdeklődőt!

Címünk. 4026 Debrecen Bethlen u.40

Tel: 52/ 531 934

www.ceragemdebrecen.hu