Lakóhelyünk - Józsa 17.: A középkori Szentgyörgy fénykora II

A mai részből kiderül, hogy településünk Mátyás király idejében élte fénykorát. Megtudhatjuk, miként volt az adózás akkoriban, illetve hogy milyen családnevek léteztek anno.

1458-ban Szentgyörgy nemcsak mezővárosi rangra emelkedett, hanem országos vásárát is említik az oklevelek. Három évvel később, 1461-ben újra országos vásárt tartottak a Szent György-templom és az országút közötti vásártéren. Külföldi kereskedők is részt vettek a vásáron, a régészeti feltárások során több, 15. századi svéd ezüst pénz került elő a földből, melyek ma a Déri Múzeumban láthatóak. Ugyanott van a Tócó-parton talált aranypénz is, amelyet Mátyás király arcképe díszít.

M__ty__sK300.jpg

1452-ben és 1453-ban Hunyadi János kormányzó még csak tiltó levelet írt a debreceni polgároknak a Várday birtokkal kapcsolatban (eltiltotta a debrecenieket a Várdayak monostori földjének jogtalan használatától), a fia, Mátyás király azonban 1460-ban már kiváltságlevelet adott a szentgyörgyieknek: felmentette őket a debreceni és böszörményi vámok fizetése alól, tehát a két városban szabadon árusíthatták terményeiket. Két évvel később Mátyás anyja, Szilágyi Erzsébet levelében utasította vámtisztjeit, hogy a Várday István kalocsai érsek szentgyörgyi birtokán élő szabad embereket, jobbágyokat, lakosokat (populos, jobbagiones ét incolas) vámokkal ne terheljék. 1464-ben Mátyás megerősítette az édesanyja, Szilágyi Erzsébet által a szentgyörgyieknek adott kiváltságlevelet, amely felmentette őket a debreceni vám fizetése alól.

1452-54-ből ránk maradt Szentgyörgy adófizető jobbágyainak három névjegyzéke. A leggyakoribb családnevek a következők voltak: Csala, Péntek, Vég, Bús, Bíró, Baroch, Kerekes, Bálint, Bori, Kádár, Éles, Méhész, Soós, Kajdán, Tóth, Kutas, Ős, Oláh, Kozma, Bertalan, Tar, Pásztor, Csupa, Kelé, Ibronyi, Réde, Tarka és Marci. A Faber (kovács) és Sartor (szabó) családnevek valószínűleg foglalkozásnevek voltak, ezért írták őket latinul, írástudó ember is élt a településen: egy Kajdán nevű "litteratus" (deák).

Jó tudni, hogy Szentgyörgy 1620 és 1770 között, tehát másfél évszázadon át teljesen lakatlan volt, ezért a rnai józsai családok csak egészen véletlenül lehetnek "rokoni kapcsolatban" a régi szentgyörgyiekkel, hiába egyezik a családnevük!

A Várday birtokok földesúri adózási lajstromának (jegyzékének) és számadási könyvének töredéke érdekes adatokat őrzött meg számunkra a középkori Szentgyörgy adózásáról és állatállományáról. 1452-ben az összeírt lovak száma 20, a teheneké 36, az ökröké pedig 34. (Valószínűleg nagyobb volt az állatállomány, hiszen 14 évvel korábban Brankovics György szerb despota böszörményi népei egyetlen éjszaka 125 lovat raboltak el Szentgyörgyről!) 1452-ben Bori Péternek 4 lovát, Kádár Istvánnak és Soós Bálintnak hat-hat ökrét írták össze. Réde Miklósról azt jegyezték fel, hogy "eleget bír mindenből", vagyis eléggé jómódú.

A település lakói telkenként fizették az adót, 1452-ben összesen 38 és fél arany forintot. Családonkénti átlagban másfél, két arany volt az adójuk, a legtöbbet Réde Miklós (4 arany), a legkevesebbet Bálint Péter és Péntek Benedek fizetett (fél-fél aranyat). Az egyéni adókon kívül Szentgyörgy település még 12 aranyat fizetett a földesúrnak.

A lakóházak többsége a templom közelében állt, az országút és a Tócó között. Az eddig feltárt házmaradványok arról tanúskodnak, hogy a házak többsége egyosztatú volt (egyetlen helyiségből áll), melyet külső (a házon kívül épített) kemencével fűtöttek. A Szil­völgyben, a kertészet helyén egy kisebb vasolvasztó maradványa került felszínre, valószínűleg az egykori kovács (Faber) műhelye volt. A templomtól északra a régészek feltárták a tégla- és mészégető maradványait is: a templom tégláit a helyszínen égették ki. A mészkövet pedig Bodrogkeresztúr vidékéről szállították Szentgyörgyre a tiszántúli Nagy úton.

Forrás: Lévai Béla: Lakóhelyünk - Józsa (Honismereti munkatankönyv)