Lakóhelyünk - Józsa 7.: Újkõkori emberek a Tócó-völgyben

A mai részből kiderül, hogy már 5000! évvel ezelőtt laktak a mai Józsa területén emberek. A Tócó pataknak és a változatos domborzati viszonyoknak köszönhetően ideális hely volt letelepedésre.

A jégkorszak elmúltával több ezer évnek kellett eltelnie, amíg a mai Észak-Tiszántúl az emberek letelepedésére megfelelő területté vált. A Tócó vidéke különösen alkalmas volt a megtelepedésre:
a, A földmüveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó emberek számára az akkor még bővizű Tócó és a Józsa-ér kellő mennyiségű vizet biztosított. A vízben sok volt a hal, a nádasokban pedig a vízimadár.
b, A Tócó-menti partok, dombok 5-10 méterrel emelkednek a víz szintje fölé, az ide épített lakóházakat tehát nem fenyegette az árvíz veszélye.
c, A közeli erdők tüzelőt, épületfát biztosítottak a megtelepedők számára, akik bizonyos szinten a korábbi gyűjtögető és vadászó életmódot is folytatták, hiszen az erdő vaddal, madárral, gyümölcsfélékkel, gombával gazdagította az egyébként meglehetősen egyhangú étrendjüket. A sűrű erdő biztonságot nyújtott alkalmi ellenséges támadások idején.
d, A Tócótól nyugatra elterülő termékeny puszta kiváló terület volt szántásra­vetésre és háziállatok legeltetésére.
e, A Tócó-parti telepek között egészen korán kialakult az észak-déli irányú összekötő út, a mai 35-ös országút előzménye. Ez lehetővé tette a más törzsekkel való kapcsolatteremtést, majd később a távolabbi vidékekkel a cserekereskedelmet, de harcok idején veszélyt is jelenthetett, hiszen megkönnyítette az ellenség tájékozódását, a váratlan rajtaütéseket.

A növénytermesztés Elő-Ázsia felől, Mezopotámia és Anatólia vidékéről terjedt el a Kárpát-medencében Krisztus születése (időszámításunk kezdete) előtt 3500-3000 körül. Azon a vidéken akkor már hatalmas városok, városállamok alakultak ki, de mire az ottani népek civilizációja a Tiszántúlra is eljutott, igencsak átalakult, leegyszerűsödött. Vidékünkön nem keletkeztek nagy városok, csak egészen kis falvak, telepek, főként vízmenti magaslatokon, folyóvizek és áthatolhatatlan őserdők védelmében.

A józsai újkőkori (neolit) telep maradványait 1974-ben tárták fel a régészek a Tócó keleti partján, az Unokakertben. A Hegy utcai vízvezetékárok ásása során is sok érdekes dologra fény derült. A kb. ötezer éves újkőkori telep "utcája" szinte teljesen a mai Hegy utca nyomvonalán haladt. Két oldalán földbe mélyített lakóházak voltak, a házak közepén, az egykori tűzhely helyén vörösre égett a föld, a vastag hamurétegben sok állati csont és edénytöredék hevert.

 k__p1.jpg
Újkőkori lakóház vázlatos képe

A Józsa-ér keleti partján 1982-ben került felszínre gazdag újkőkori leletanyag: agancskapa, egy hatalmas gabonatároló edény (mindkettő a földmüvelésre utal!), csontkorcsolya (egy kisebb termetű lónak a sípcsontjából alakították ki), egy őstulok homlokcsontja és egy bölény csaknem méteres hosszúságú szarvcsapjai, amelyek már teljesen megkövesedtek a földben (mindkettő a vadászéletmód továbbélésére utal). Volt a leletek mellett egy korongolatlan fekete színű csésze is. A telep lakói a fazekaskorongot még nem ismerték.

k__p2.jpg
Bölény szarvcsapjai a Kiskert utcai neolit telepről

Észrevehető, hogy a neolit leletek között nem volt egyetlen fémtárgy sem! Az újkőkori emberek még nem ismerték, nem használták a fémeket. Találtak viszont a Hegy utcában egy törött kőbaltát és több obszidián nyílhegyet. Az utóbbiakat az Északi-Kárpátok vidékéről hozták ide az emberek. A tiszántúli Nagy út a mai Tokaj vidékén haladt át a Tiszán és a Balti-tengernél, a Visztula folyó torkolatánál ért véget. Sok ezer éven át fontos kereskedelmi és hadi út volt.

k__p3.jpg
Törött kőbalta a Hegy utcai neolit telepről
(Dalmi Sándor telke)

Forrás: Lévai Béla: Lakóhelyünk - Józsa (Honismereti munkatankönyv)