Megnyílt az 1 euros diszkont

Debrecenben elsőként Józsán, a Józsapark emeletén nyílt november 19-én "euros diszkont".

1119_072_crop_450.jpg

Az euros üzletek országunk nyugati részében és Budapesten már jól ismertek a vásárlók előtt. Elsősorban a kedvező áru márkás termékek forgalmazása miatt lettek közkedveltek és elismertek. De alapvetően ezen üzletek az egyéb termékeik esetében is a minőséget célozzák meg a kedvező ár mellett. Az üzletben természetesen forintért lehet majd megvásárolni mindent, az euro elnevezés a minőségre utal, és jelzi azt, hogy ami olcsó az nem feltétlenül rossz. Szakítanunk kell tehát a rossz beidegződéssel, mivel ezen üzletcsoportok azért tudnak olcsóbban értékesíteni, mert közvetlenül a gyártól, importőrtől vásárolják meg a készlet-többletet. Természetesen ez azt is jelenti, hogy nem mindig, és nem minden márkás termék található meg ezen üzletek polcain. Folyamatosan változik a termékpaletta, vissza-vissza térnek a jól ismert termékek, amit célszerű akkor megvásárolni, amikor van a polcokon.

1119_070_crop_350.jpg

Ízelítő az üzlet termékeiből: Cillit, Jar, Vanish, Ariel, Tide, Coccolino, Silan, Dosia, Perwoll, Palmolive, Signal, Schwarzkopf termékcsaládok termékei, de megtalálható lesz, a Lóbalzsam és az Ice gél is. Továbbá konyhai kiegészítők, játékok, édességek, Coca Cola termékek, ajándékok, kerámiák, műanyag áruk is megtalálhatóak lesznek, sok-sok más termékkel együtt.

1119_071_450.jpg